Siralmas helyzetben a magyar újságírók egy része | M. Lengyel Lászlóval, a Sajtószakszervezet elnökével beszélgettünk (Media1, 2024.06.03.)

Vipcast podcast powered by Media1 - A podcast by Szalay Dániel

A Media1 podcastjának vendége volt M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnöke. A beszélgetésben elhangzott, hogy Magyarországon az újságírók helyzete nagyon bonyolult. M. Lengyel szerint a média ágazat munkajogi szempontból az egyik legvédtelenebbnek számít, miközben sokan dolgoznak benne. Az újságírók között nagy különbségek vannak fizetések terén; míg a közmédiában egy kezdő újságíró bruttó 400 ezer forintot kereshet, addig vidéken gyakran csak 200 ezret kapnak. Sok újságíró nem alkalmazottként, hanem önfoglalkoztatóként dolgozik, ami tovább növeli a kiszolgáltatottságukat. Általában az alacsony érdekérvényesítő képesség jellemző a hazai újságírókra, és különösen nehéz az érdekvédelem a jelenlegi jogi környezetben. M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnöke a MÚOSZ egyik rendezvényén. Fotó: Ladányi András, Media1 Az érdekvédelem nehézségei ellenére vannak pozitív példák is. M. Lengyel László azt mondta a Media1 podcastjában, hogy például a Népszabadság bezárása – még ha elsőre esetleg bizarrul hangzik – szakszervezeti munkaügyi siker, majd kifejtette, hogy miért. A beszélgetésben szó esett a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) és a Sajtószakszervezet egymáshoz fűződő viszonyáról, és több minden másról is, ami az újságírók helyzetét érinti Magyarországon. A teljes beszélgetés M. Lengyel Lászlóval meghallgatható az alábbi lejátszó segítségével.   https://vipcast.hu/wp-content/2024/06/media1-2024-06-03-mlengyel-sajtoszakszervezet.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban Hatalom és média: interjú Murányi Andrással, a 7 éve bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével   Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat: Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz) Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz) Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz) Érd FM (Érd FM 101,3 MHz) Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz) Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz) Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz) Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz) Radio-B (online rádió) Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain) Radio N Café (online) Pannónia Rádió (online) Menő Rádió (online)